Magyar néptánc minden korosztálynak.
A néphagyomány szeretetére és tiszteletére nevelünk! Tánccal és zenével fejlesztünk! Közösséget építünk!

2012. december 22., szombat

Karácsonyi összerázó-dec.21.

Tegnap közösen ünnepelte a Tamariska táncműhely valamennyi csoportja a karácsonyt, amelyre számításaink szerint 120-an jöttek el. Ez volt a tanév második "összerázó" eseménye, amely ezúttal nem a mulatozás-táncolásról szólt, hanem meghitt, karácsonyi hangulatban telt. Délután 5 órától gyülekeztünk a termünkben és valamivel fél 6 előtt elkezdődött a műsor. A kis táncosok egyénileg készültek valamilyen karácsonyi éneklős- zenélős produkcióval vagy verssel, amellyel megajándékozták társaikat és a jelenlévő családtagjaikat. Mindenki nagyon bátran, ügyesen adta elő azt, amivel már hetek óta készült. 6 órától az Új csillagnak új királya c. gyönyörűséges műsort hallhattuk-láthattuk Navratil Andrea, Terescsik Eszter és a Kobzos zenekar előadásban, amelyet mind a szülők, mind a gyerekek tátott szájjal hallgattak. Fantasztikus volt hallani, hogy a néphagyomány milyen formában őrizte meg a kis Jézus születésével kapcsolatos emlékeket. Az estét egy nagy, közös allelujázással zártuk és mindenki boldogan, karácsonyi hangulatban indult haza.Fényképet a facebookon lehet nézegetni. http://www.facebook.com/media/set/?set=a.495755847114273.105759.459224137434111&type=3 Legközelebb január 4-én találkozunk!

2012. december 15., szombat

Karácsonyi "összerázó"

A Tamariska Táncműhely ez évi utolsó próbanapján tartjuk a karácsonyi ünnepséget vagyis dec.21-én pénteken 17 órától 19 óráig
a szokott helyen! Kérem, lehetőség szerint mindenki vegyen rajta részt családostul, ünnepeljünk együtt, mert így épül, fejlődik és erősödik a kis közösségünk. Évzáró összejövetel. Batyus ugyan, de nem bál, mivel advent idején már nem illik mulatozni. Ez a kisböjt ideje. Az előző összejövetelhez hasonlóan minden család hozzon közös fogyasztásra enni és innivalót. A zenés Betlehemes előtt a gyerekek egymás megajándékozásaként kis műsort adnak egymásnak. ( Cseperedőknek, Tamariskásoknak és SZMK-nak ingyenes, családtagoknak, vendégeknek, barátoknak belépős. 800 Ft/fő. A bemutatott műsor cd-jét a helyszínen a művészektől meg lehet vásárolni.