Magyar néptánc minden korosztálynak.
A néphagyomány szeretetére és tiszteletére nevelünk! Tánccal és zenével fejlesztünk! Közösséget építünk!

2013. július 3., szerda

INTENZÍV TANFOLYAM A NYÁR ELEJÉN

Június 17-21. között egy intenzív tanfolyamot tartottunk bázisunkon főként az SZMK csoport tagjaival, de voltak új érdeklődő szülők is, akik eddig csak kacérkodtak a gondolattal, hogy beálljanak táncolni.Segítő táncospartnerem 4 napon Csiki Gergely volt, míg egy alkalommal Hudák János. A résztvevők száma 18-28 fő között mozgott, a hőmérséklet pedig 30-40 fok között. Ennek ellenére igen vidám hangulatban sikeresen elsajátították a kezdő és a még kezdőbb táncosok a kalotaszegi csárdás alapjait. A táncanyaggal való ismerkedést, a tanultak elmélyítését az elkövetkezendő szmk-s próbákon folytatjuk, melynek nem célja, hogy abból koreográfiát készítsünk, csupán azt a célt szolgálja, hogy a későbbiekben a táncházi részvétel alkalmával ne csak a moldvai, széki és szilágysági táncokban tudjanak a tagjaink részt venni, hanem az olyannyira kedvelt kalotaszegiben is! Sok sikert hozzá mindenkinek! Aki kedvet kapott a folytatáshoz, azokat várjuk szeretettel péntekenként az szmk-s összejöveteleken is!