Magyar néptánc minden korosztálynak.
A néphagyomány szeretetére és tiszteletére nevelünk! Tánccal és zenével fejlesztünk! Közösséget építünk!

2013. június 13., csütörtök

NYÁRKÖSZÖNTŐ 2013.JÚNIUS 9.


Múlt vasárnap megtartottuk a Tamariska Táncműhely első tanévzáró műsorát a Csepeli Munkásotthon gyönyörű színháztermében. A műhely keretein belül működő négy csoport a Zagyva banda kíséretével és Csiki Gergely vendégszereplésével egy órás műsorban mutatta be, mivel is töltötte az elmúlt tanévben az idejét a próbateremben. A gyerekek és a felnőtt táncosok egyaránt nagyszerűen helyt álltak, a nézők pedig (aki az ülőhelyek 2/3-át elfoglalták!), nagy tapsokkal jutalmazták a csoportokat. Emailben az alábbi gratulációkat kaptuk:

"Köszönjük szépen ezt a csodaszép évzáró néptánc-bemutatót! Nagy sikeretek volt! Nálunk a családban mindenki el volt ájulva, nagymamák, nagypapa, keresztszülő!Köszönjük mégegyszer!"

"Mi is köszönjük a vasárnap délelőttöt, jó volt látni milyen komoly de egyben élvezetes munka folyik a műhely keretein belül!! "

" Mi is köszönjük a munkádat. Elég ha csak annyit írok, hogy a Pati ha nagy lesz Sári néni szeretne lenni."

A műsorról nagy kamerás felvétel készült, amelyet meg lehet rendelni a nvzsuzsi@freemail.hu emailcímen, de a youtube-on már több csatornán láthatók a privát felvételek. Gyönyörű fotók is készültek egy nagypapa és Kertész Bálint jóvoltából.
Hustyava Zoltán fotóit az alábbi linken nézhetik meg: https://plus.google.com/photos/106006569685180975749/albums/5887553210647669041

2013. június 1., szombat

AZ UTOLSÓ KÉT HÉT MUNKARENDJE

június 3. hétfő SZÍNPADI PRÓBA MUNKÁSOTTHON
17.30 CSEPEREDŐK
18 KIS TAMARISKA
18.30 NAGY TAMARISKA
(elképzelhető, hogy lesz egy kis csúszás, de igyekszem tartani!)

június 5. szerda RENDKÍVÜLI PRÓBÁK A GYÁRBAN (KISTEREM)
16.30-17.30 KIS TAMARISKA
17.30-18.30 NAGY TAMARISKÁBÓL néhány táncos (emailben)
18.30-20 SZMK

június 7. péntek normál próbarend

június 9. vasárnap-műsor
előtte próbák a zenekarral:
8-8.30-ig nagy tamariska
8.30-9-ig szmk
9-9.30-ig kis tamariska
9.30-9.45 cseperedők
9.45-10 finálé próba
10-től ÖLTÖZÉS
11-től műsor

június 10. hétfő
pihenő- és jelmezmosó nap

június 12. szerda
17-19 óráig NAGY TAMARISKA ruhaleadás, évzárás, értékelés, tábor hátralék befizetése

június 14. péntek
16.30-17.30 CSEPEREDŐK ruhaleadás, évzárás,-értékelés, játék és tánc szülőkkel közösen, tábor hátralék befizetése
17.30-18.30 KIS TAMARISKA ruhaleadás, évzárás, -értékelés, játék és táncszülőkkel közösen, tábor hátralék befizetése
18.30-SZMK

2013. május 26., vasárnap

próbaidőpont-változás

KIS TAMARISKA!

Május 31. péntek helyett JÚN. 1-JÉN, SZOMBATON 9-10.30-IG próbálunk a pénteki óvodai ballagásokra való tekintettel!

2013. május 23., csütörtök

Intenzív néptánc tanfolyam kezdő felnőtteknek (is)

Az idei nyarat is egy hét intenzív tánccal kezdjük, melyre szeretettel várjuk a táncoskedvű, de akár kétballábas kezdő felnőtteket!

Időpont: 2013. június 17-21. között minden este 19-21 óráig
Helyszín: Központi út 35-47.

Oktatók: H. Farkas Sára és Csiki Gergely táncpedagógusok

Részvételi díj: 1500 Ft/fő/alkalom; házaspároknak 2500 Ft/2fő/alkalom

A jó hangulat és vizes póló garantált!

NYÁRKÖSZÖNTŐ

A Tamariska Táncműhely és vendégeinek tanévzáró műsora

2013. június 9-én, vasárnap 11 óra
Csepeli Munkásotthon Színházterme


fellépnek: Cseperedők Óvodás Néptánccsoport, Kis Tamariska, Nagy Tamariska, Csepeli SZMK Néptánccsoport, Erdősor-Festő utcai óvodások, Csiki Gergely

kísér a Zagyva Banda

Jegyek a h.farkas.sara@gmail.com-on 1000 Ft/db áron rendelhetők vagy a próbák előtt-után személyesen megvásárolhatók.

MÁJUS 25. SZOMBAT- rendkívüli próbák

Kedves Szülők !

Akkor ahogy már korábban jeleztem, a jún. 9-i fellépésre próbálunk most szombaton az alábbi rend szerint a Tamariska Táncműhely próbatermében (Központi út 35-47, Csepel Művek területén):

9-9.45 Erdősor-Festő utcai óvodások jelentkezői
10-11 Kis tamariska
11-13 Nagy tamariska (kérem, hogy már 10.45 -re legyenek ott a gyerekek, hogy időben tudjunk kezdeni).

A műsorra a jegyekből már ekkor lehet vásárolni 1000 Ft/db áron!
Aki valamilyen ok miatt kivételesen nem tudna jönni (pl. betegség), de különben fellép, kérem értesítsen, hogy tudjak vele számolni!

Tavaszi összerázó- május 1-jei kirándulás Nógrád megyébe



Május 1-jén egy 50 fős buszt megtöltve elindultunk a Tamariska Táncműhely lelkes családjaival, hogy együtt ünnepeljük a szép tavaszt Nógrád megye gyönyörű vidékein. Délelőtt megmásztuk a Salgó várát és a Boszorkánykőt, ami a sok óvodásnak és kisiskolásnak igazi próbatétel volt, majd Kazáron egy nagyon finom ebéd után (házi metéltes csontleves és tócsniban sült sertésszelet rizibizivel) meglátogattuk a helyi szépségeket. Egy anyukát és egy kislányt az asszonyok 60 perces keresztül öltöztettek kazári viseletbe, mialatt mi megnéztük a bányászházat és a tájházat. A délután hátralévő részét több csoportra bomolva töltöttük: a kisgyermekes családok a baba-és mackógyűjteményben és a szuper játszótéren, a nagyobbak fagyizással, sétálással és heverészéssel, a kitartóbbak-főleg az SZMK! tagjai- pedig túrázással. Rohamléptekkel gyalogoltak ki az erdőbe, hogy megcsodálják a riolittufa képződményt.
Hazafelé a gyerekek és a felnőttek egyaránt kókadóztak az autóbuszon, majd este 8-kor élményekkel gazdagon érkeztünk vissza a csepeli gyárhoz.