Magyar néptánc minden korosztálynak.
A néphagyomány szeretetére és tiszteletére nevelünk! Tánccal és zenével fejlesztünk! Közösséget építünk!

2014. november 19., szerda

KISFARSANGI HANGULAT A TAMARISKA TÁNCMŰHELYBEN

A harmadik tanéve működő csepeli néptáncos közösség november 14-én tartotta az immáron hagyományosnak tekinthető kisfarsangi családi táncházát, amely tagjai körében ÖSSZERÁZÓ néven ismert.

Az Összerázó elnevezést a népi terminológiából kölcsönöztük, amely egy székely táncmotívum megnevezés volt. Ezt átvitt értelemben használjuk a táncos és egyéb összejöveteleink megnevezésére, mert hiszünk abban, hogy ez a kötetlenebb, szórakozási forma a táncpróbák és tanfolyamok mellett a közösségi életünk mielőbbi megszilárdulását segítik elő. A kisfarsang ideje a hagyományos kultúrában az ősz hónapjaira esett az advent kezdetét jelző András-nappal bezárólag. Ezt az időszakot a társas munkák és ahhoz kapcsolódó spontán mulatságok, a fonókba betoppanó alakoskodó dramatikus népszokások, a lakodalmak illetve a pásztormulatságok tették színessé.

Az előző években András, illetve Katalin naphoz kötődően, idén pedig Márton hetében rendeztük meg a családi táncházunkat, amelyre a néhány beteg gyereken kívül az összes tagunk családostul vett részt. A szülőkön és testvéreken kívül többen még a szomszédokat, a nagyszülőket, sőt dédszülőket is elhozzák egy-egy ilyen eseményre. Idén is így volt, körülbelül 150 ember jött el az élőzenés mulatságunkra, nem is nagyon fértünk el egy nagy körben a moldvai táncok alkalmával!


Az est legszebb pillanatai mindig azok, amikor anyukák a fiaikkal, apukák a lányaikkal, bölcsisek az apukák nyakában ülve, kisbabák az anyukájukra kötözve táncoltak és énekeltek önfeledten. Tiszteletet érdemelnek a szülők, akik fontosnak tartják, hogy gyermekeikkel együtt aktív résztvevői ezeknek a mulatságoknak, habár a Tamariska Táncműhely létrejötte előtt soha nem táncoltak, és nem csak a széken ülve lökdösik csemetéiket a táncparkettre. Példát mutatnak a gyermeküknek, hogy hogyan is lehet kulturált módon szórakozni és nyitottnak lenni mások irányában illetve az újdonságokra.


Az említett táncok mellett a 4 órás program alatt előkerültek a dél-dunántúli, a felvidéki polgári, a széki és a kalotaszegi páros táncok is. A talpalávalót az amatőr zenészekből verbuválódott Tilalmas zenekar szolgáltatta. A szünetekben a részt vevő családok „batyujából” csipegettünk finomabbnál finomabb házi süteményeket, sőt még tepertőt is hoztak a kedves szülők.

2014. október 12., vasárnap

SZÓLISTA SIKEREK

Tegnap 5 táncos gyermekünkkel részt vettünk a Közép-Magyarországi Folklórszövetség és a Szilas Néptáncegyüttes által rendezett II.Gyermek és Ifjúsági Szólótáncversenyen. Az elmúlt hetekben a gyerekekkel rendkívüli próbák keretében készültünk fel a megmérettetésre. A kisebbeknek egy táncanyagot, míg a nagyobbaknak kettőt kellett bemutatni (egy kötelezőt és szabadon választottat).


Magyar Anna-Hudák Dóra, 10 évesek múltak ebben az évben (II.korosztály)
Bemutatandó táncanyag(ok): szilicei csárdás (szabadon választott) (kötelező anyag: Galga menti/Bagi/ lassú és friss csárdás)

Nemes Nóra-Reider Kolos, 8 évesek (I.korosztály)
Bemutatandó táncanyag: mezőföldi ugrós

Petik Balázs, 10 éves lesz novemberben (I. korosztály)
Bemutatandó táncanyag: mezőföldi kanásztánc

A verseny 3 korosztályban zajlott, a legkisebbekből volt a legtöbb nevezés. Összesen ötvenegynéhány produkció volt, majd 85 gyerek részvételével. A mezőny kiemelkedően erős volt, az alsóskorosztály döbbenetes produkciókkal állt elő.
A mi gyerekeink nagyon szépen helyt álltak, bátran és pontosan, a begyakoroltakat szem előtt tartva léptek színpadra. A sok tapasztalat mellett két díjat is elhoztunk: Aranykeszkenős táncosunk lett Magyar Anna és Hudák Dóra.

A versenyzők szüleinek itt is szeretném megköszönni, hogy a gyerekek versenyzését lehetővé tették!!!Köszönöm szépen!

További képek hamarosan!


2014. június 20., péntek

FELLÉPTÜNK A GYEREKSZIGETEN

Június 15-én az Óbudai Hajógyári-sziget családi rendezvényén adtunk egy félórás műsort, majd táncházat tartottunk a jelenlévő családoknak. A bemutatónkat a Bazseva zenekart kísérte. A képek a Gyereksziget hivatalos oldaláról (Mózsi Gábor) és a kedves szülőktől származnak!



2014. június 18., szerda

INDUL A NYÁRI SZÜNET



A héten még várjuk vissza a jelmezeket péntekig bezárólag minden este 18-19 óra között.Szeptember első hetében beiratkozás, a második hetében pedig indulnak a próbák!

Élményekben és mozgásban gazdag nyarat kívánunk minden családnak!

2014. június 12., csütörtök

GYEREKSZIGET

Június 15-én, vasárnap 14-15 óra között bemutatót és táncházat tartunk az Óbudai Hajógyári-szigeten, a Gyereksziget rendezvény nagyszínpadán! Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt!

SŰRŰ ÉVVÉGE

Május közepétől annyi feladatunk volt, hogy jóformán már nem is tudunk mindenről írásban beszámolni: felléptünk több csepeli óvodában, részt vettünk a Dunán innen, Tiszán túl döntőjén Miskolcon, ahol bronz helyezést értünk el, megvolt az egyórás önálló évzáró műsorunk, elmentünk Óbudára, hogy együtt pünkösdöljünk a Göncöl Néptáncegyüttessel....közben pedig próbák, jelmezosztás, új szórólap hajtogatás és még sorolhatnánk. Aki kíváncsi, keresse fel Facebook oldalunkat, ahol számtalan fotót találhat az elmúlt hetek eseményeiről!