Magyar néptánc minden korosztálynak.
A néphagyomány szeretetére és tiszteletére nevelünk! Tánccal és zenével fejlesztünk! Közösséget építünk!

2012. december 22., szombat

Karácsonyi összerázó-dec.21.

Tegnap közösen ünnepelte a Tamariska táncműhely valamennyi csoportja a karácsonyt, amelyre számításaink szerint 120-an jöttek el. Ez volt a tanév második "összerázó" eseménye, amely ezúttal nem a mulatozás-táncolásról szólt, hanem meghitt, karácsonyi hangulatban telt. Délután 5 órától gyülekeztünk a termünkben és valamivel fél 6 előtt elkezdődött a műsor. A kis táncosok egyénileg készültek valamilyen karácsonyi éneklős- zenélős produkcióval vagy verssel, amellyel megajándékozták társaikat és a jelenlévő családtagjaikat. Mindenki nagyon bátran, ügyesen adta elő azt, amivel már hetek óta készült. 6 órától az Új csillagnak új királya c. gyönyörűséges műsort hallhattuk-láthattuk Navratil Andrea, Terescsik Eszter és a Kobzos zenekar előadásban, amelyet mind a szülők, mind a gyerekek tátott szájjal hallgattak. Fantasztikus volt hallani, hogy a néphagyomány milyen formában őrizte meg a kis Jézus születésével kapcsolatos emlékeket. Az estét egy nagy, közös allelujázással zártuk és mindenki boldogan, karácsonyi hangulatban indult haza.Fényképet a facebookon lehet nézegetni. http://www.facebook.com/media/set/?set=a.495755847114273.105759.459224137434111&type=3 Legközelebb január 4-én találkozunk!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése