Oldalak
Magyar néptánc minden korosztálynak.
A néphagyomány szeretetére és tiszteletére nevelünk! Tánccal és zenével fejlesztünk! Közösséget építünk!
A néphagyomány szeretetére és tiszteletére nevelünk! Tánccal és zenével fejlesztünk! Közösséget építünk!
2013. február 21., csütörtök
Farsangi összerázó -családi táncház a Tamariskában
Február 9-én, szombaton, a hagyománynak (majdnem) megfelelően a farsang farkán rendeztük a böjt előtti utolsó nagy közös mulatságunkat a Tamariska Táncműhelyben. Kezdetben megijedtem, hogy nagyon kevesen leszünk, mert a fél 5-ös kezdéshez képest a legtöbben csak negyed 6 körül futottak be; olyan kevesen voltunk, hogy 5-ig így el sem tudtuk kezdeni a táncot, de hál' Istennek összejöttünk és ismét egy nagyon jó hangulatú rendezvényt tudhatunk magunk mögött.
Az est sikeréhez ismét a Tilalmas zenekar járult hozzá élő zenéjével.
A becsületkassza alapján a kb. 50 fő "rendes" tagunk mellett 49 vendég (anyuka, apuka, testvér, nagymama és dédi) vett részt az eseményen (ami majdnem fedezte a zenekari költségeket, így számításaim szerint a névsort végignézve kb. 100-110 fő volt jelen. Nagyon örültem, hogy ismét eljöttek olyanok is, akiket nem a T. T-ben, hanem más helyszínen tanítok.
Volt sok játék és tánc, székfoglaló verseny, sőt még sudridom verseny IS TOJÁSSAL apukáknak. A nagy tamariskások egy rögtönzött bemutatót is tartottak az eddig elsajátított gömöri csárdásból, amellyel nagy sikert arattak a "kicsik" és a szülők előtt. A családi táncháznak kereplőző-lisztező maskarások vetettek véget.
8 óra körül már csak a nagyon kitartó családok maradtak ott a felnőtt táncházban, amikor a maroknyi szmk csapaté volt a táncparkett. Az ügyes és lelkes szülők széki négyest, csárdást, hétlépést és szilágysági csárdást táncoltak, de most már szabadon, mindenféle irányítás, oktatás nélkül!
Az eseményről egy SZMK-s apuka, Szommer Tamás készített szép képeket, amelyeket az alábbi linken érhettek el. Köszönjük szépen!
https://plus.google.com/photos/110511007197950510304/albums/5843054058299565441?banner=pwa
Köszönöm a megrendezésben/elpakolásban nyújtott segítségét az Antal, a Csernyik és a Tőke családnak és a többieknek!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése